Megkísértette, de csábítás helyett jól tökön rúgták.

Karcagi juhásza – lápi lidércek társaságában, akiket azóta se láttak -, kampós botjával felverte a nádast, hátha toportyánt fog, de csak holmi csontvázakra akadt. Kiabált is a juhász, hogy ebugatta-teremtette, tele a nád csontvázzal, de nem nagyon hitt neki senki. Talán csak a kisbojtár, bár ő még igen fiatal legényke volt, épp csak pelyhedzett az álla, így még szájtátva leste az esti tűznél a juhászokat, kik mindenféle mesékkel mulatták az elmúlt 8 évet. Bojtárjuk mikor a városban járt gyorsan el is mesélte a történetet a piacon, persze kicsit kiszínezte. A kofák között aztán terjedt a hír, mint a pestis. Meg is ijedt mindenki, még az alma ára is zuhanni kezdett. A végén a juhásznak kellett megnyugtatni a városiakat, hogy ugyan csontvázak vannak, de azok inkább csak koponyák. Persze a csontokat nem mutatta meg, mert ’aszongya az már a számadó dolga. Számadónk persze kushad.

Három napra elvonult az erdőbe sebeket nyalogatni, meg kitalálni mit is mondjon. Olyat kell mondania, ami megnyugtatja a túlzóan szentimentális gazdák csapatát, lecsitítja a félszavakra éhes kofák seregét, kedves a juhásznak, a kisbojtárnak, de a birkák is elhiszik. Törte a fejét jó számadónk, de egyelőre csak a kisbojtár böfögte fel a reggeli savó émelyítő szagát. Közben a rackák is bégetni kezdtek, hogy bizony a merinói nyájnak sem csak perjemezőt kell legelnie, hanem ott is van dudva meg számárkóró.

Várjuk a kofák és gazdák reakcióját. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.