Ki az a Schmitt Pál? Jó, tudom híres ember, benne van a sportlexikonban. Meg jól néz ki, állítólag. De mi a ráknak alkalmas ő, pont ő államfőnek? Hát pont azért, amiért öt éve egy sólyom ült a Sándor-palotába, miközben a vörösök jogalkottak.

Eddig az ország madara volt az ellensúly, aki nem volt rest visszaküldeni a neki nem tetsző jogszabályokat. Szopták is az ujjukat a szocik pánikbetegen a sarokban, hogy átmegy vagy nem megy át. De megszokták. Én is, sőt a végén már meg is szerettem. Mert nem volt rest beszólni az őt felemelő pártnak sem, kiosztott jobbra-balra mindenkit, ha neki nem tetsző dolgokat műveltek az ország bohócai. Úgy volt ellensúlya a sok hülye politikusnak, hogy közben ott állt középen – na jó, kicsit jobbra. Persze, hogy a végén már nem tetszett a fityesznek.

A király mellé kell egy kancellár meg egy udvari bolond. A kancellár azért, hogy elsimítsa azt, amit a király szerepét túljátszva, a dementia praecox  tüneteit mutatva elkövet, a bolond meg azért, hogy mulatassa az idiótát meg a ház népét. Na, az utóbbiból lesz már nemsokára kettő. Semjén Zsolt után a nemzet kovácsa is beáll a sorba, hogy együtt derüljünk mókáikon, vicces beszólásaikon. Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi és a széles tenyerű Fejenagy. Szép páros. Mulassunk hát emberek, lesz rá négy-öt évünk, minimum.

Mert mit is tud a szolgalelkű palibácsi, aki egy száll semmi létére elég szép karriert csinált? Az anális élményekről kérdezzük II. Viktort. Talán neki vannak a legfrissebb élményei a hypertrophiás nyelv idegstimuláló hatásairól. De az is lehet, hogy palibácsi már oboázni tanul, mert az is fejleszti a nyelvérzéket. Egyelőre most a görögöt nyomatja, hátha Papandreuval kell megtárgyalnia, miként is bírják rá szlovák testvéreinket, hogy beszálljanak a csőd finanszírozásába. Különben meg vigyázzon a szájára miket beszél, mert még a végén nagyon beesik a tőzsde. Bár lehet, hogy ő is shortolja a zótépét?

Mit nem tud? Például nem érti a fiatalokat, mi az anyámért „sms-eznek, tévéznek, interneteznek, zajos helyekre járnak”. Hát miért? Mert szórakozni akarnak! Szórakozni, teccik érteni? Így szórakozik a XXI. századi fiatal. Hogy miért nem jár bibliaórára vagy dalárdába helyette? Nyilván azért mert nem akar sem szóban, sem hallgatásban dicsőíteni egy sosem volt mítoszt. Eljár helyette zajos helyekre, ahol hús-vér szupersztárokat ajnározhat. Meg szabadon kifejti gondolatait az Internet nevű organizmus keretei között, és nem nézi jó szemmel, ha az idióták az ország házában körül akarják metélni a jogaikat.

Mi akar lenni? Hát aszongya „nem a gátja, hanem a motorja leszek a törvényalkotásnak, nem ellensúly leszek, hanem kiegyensúlyozni akarok". Mivan? Milyen motor? Ja, hogy automata váltóval felszerelt? Ami csak úgy puhán elváltja a kettest, nem rúg vissza, ha leesik a fordulat? Köszönjük, nem kérjük!

Bocsánat, ha néha elragadtatom magam, de talán a jövőben sem kell helyreigazítani a véleményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://noparadise.blog.hu/api/trackback/id/tr42109037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása