Hátba támadni csúnya dolog, de háborúban már csak így mennek a dolgok. Ez is a taktikai repertoár része. Először frontálisan indulunk meg. Mutatunk magunkból valamit, mondhatni megtévesztünk. Ezt a másik fél bekajálja, mint a farkas Piroskát, és kicsit már el is hiszi, hogy kézben a győzelem. De ekkor a félmámoros hadra bizony rámegyünk hátulról és elvesszük, mit eltudunk. Tiszta sor, így kell ezt csinálni.

Valami hasonló játszódott le az elmúlt egy (négy) évben. Pártunk mutatott, mondott, sejtetett ezt-azt, a választópolgár figyelt, észlelt, dekódolt. Már-már azt hihette eljön a Kánaán (első örömében még le is gurított egy saját főzésű kisüstit), de ehelyett csak a szomorú, bágyadt ősz jött a fejére. Kapott hátulról akkora maflást, hogy a fal adta a másikat. Fizess paraszt - szólt a parancs -, különben kitaposok belőled mindent. És a gyalogtól megvonták, felemelték, lecsökkentették, ellopták, de még a pofáját is be akarják fogni.

Roma victor!

De a hadvezér nem számolt a császárral! Az ugyan egy darabig nézte bambán, de végül megelégelte az ámokfutást és lefordította hüvelykujját. Erre a vezér, igaz kelletlenül, kissé habozva, de azért jó katona módjára szalutált, majd visszavonult sátrába, hogy most már a taktika mellett átdolgozza a stratégiát is.

Készül valami a vegykonyhában, de hogy elegyedik, pukkan vagy robban, februárban kiderül.

Csak a következő film ne A Birodalom visszavág legyen! Mert azt A bukás követi.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.